A napokban kaptam egy videót ajánlásra, hogy nézzem meg. A videóban egy kínai úr/mester beszél a qigong (csikung) egyik lehetséges hibájáról gyakorlás közben (magam is gyakorlom ezt a mozgásformát, talán egyszer erről is mesélek majd bővebben egy cikkben). A videóban elhangzik [00:00:06], hogy vajon a tartás, az elvégzett gyakorlat a fontos-e, vagy inkább a tartás közben lévő figyelem: hogy hogyan tartom a kezem, hogyan megyek át egyik tartásból a másikba. Van-e benne erő, vagy csak úgy teszek, mintha lenne benne erő? Ezek részemre is nagyon fontos kérdések, mert megmutatják, hogy magában a gyakorlásban hogyan vagyok jelen, hol van a fókuszom. A videó itt érhető el, ha szeretnéd megnézni.
A videóban elhangzottak szerintem a jógában is megjelennek, így első körben a saját élményemet osztanám meg veletek. Az elmúlt időszakban van egy tartás, ami kifejezetten foglalkoztat engem, ez a táncos póz, a Natarajasana. Nem egy könnyű tartás, összetett. A csatolt képen is látható, hogyha megnézzük, messze vagyok a „tökéletestől”. Azt gondolom, hogy sokkal fontosabb, hogy milyen úton jutok el a számomra „tökéletes” tartáshoz, mint hogy a testemet beleszuszakoljam. Sokszor nem is maga a test nem engedi meg a pózt, hanem inkább az elme vagy az éppen aktuális lelkiállapot. A test nagyon bölcs, rugalmas, sok terhelést elbír. A kérdés inkább az, hogy mennyire ismerem a testem, és tudok-e hallgatni a jelzéseire. Lehet olyan nap, amikor simán beleugrok egy tartásba és meg is van, de egy másik nap viszont lehet, hogy a feléig sem jutok. És ezzel nincs semmi probléma, mert sok minden hat az emberre, két gyakorlás sem lesz soha ugyanolyan. Ez egy folyamatos út, ahol néha a fejlődés kisebb stagnáló érzések után érkezik meg. És itt felmerül a kérdés, hogy mi a fontos: hogy a póz „tökéletes” legyen, vagy inkább az út és a közben megélt tapasztalatok, amik elvisznek oda?
Ez a tartás részemre a kecsességet és az erőt jelképezi. Míg a kecsesség inkább egy női, lágy „dolog”, addig az erő inkább egy férfi „dolog”. Ebben a tartásban megjelenik mindkét pólus, és a kettő együtt alkot valamit. Mint ahogy a táncban is például a férfi és a nő alkot meg egy egészet.
A táncos póz, szanszkrit nevén Natarajasana (Nataradzsászana), az egyik leglátványosabb és legösszetettebb egyensúlyozó gyakorlat a jógában. Ez a póz a kecsesség, az erő és a fókusz ötvözete.
A név két szanszkrit szóból tevődik össze:
A póz Siva istenre, a „Tánc Királyára” utal. A mitológia szerint Siva ebben a tartásban végzi kozmikus táncát, amellyel elpusztítja a régit, hogy helyet adjon az újnak. Spirituális értelemben a belső egyensúlyt, a félelmeink legyőzését és az élet áramlásába vetett bizalmat jelképezi.
A Natarajasana egy igazi "teljes testes" gyakorlat, amely egyszerre nyújt és erősít.
Fizikai hatások:
Mentális hatások:
Tipp kezdőknek
Ha bizonytalannak érzed az egyensúlyod, nyugodtan támaszkodj meg az elöl lévő kezeddel egy falnál vagy egy szék támlájánál, amíg meg nem érzed a hátulsó láb emelésének dinamikáját!
Végső soron mindegy, hogy csikungról vagy jógáról beszélünk: a lényeg, hogy ne csak kívülről nézzünk ki „mesternek”, hanem belülről érezzük is azt a nyugalmat és erőt. Ahogy a Natarajasana mögött ott rejlik Siva kozmikus tánca, úgy rejlik ott minden mozdulatunk mögött a választás: csupán a formát hajszoljuk, vagy megéljük a jelenlétet is? Legközelebb, amikor a matracra lépsz, ne azt kérdezd magadtól: „Hogy nézek ki?”, hanem azt: „Hogy vagyok ebben a pillanatban?”. Mert a valódi fejlődés nem a centikben, hanem a figyelem mélységében mérhető.
Ha jobban érdekel, hogyan tanít minket egyensúlyra és jelenlétre a jógamatrac, olvasd el az egyensúly művészetéről szóló cikkemet. Ha pedig egy másik, hasonlóan felszabadító és nyitó tartás érdekel, nézd meg a Kamatkarasanáról (Wild Thing) írt bejegyzésemet is.