Jógikus életmód a gyakorlatban

A jógikus életmód a gyakorlatban Apró lépések és a mindennapi kihívások

Az előző cikkemben átvettük a jógikus életmód elméletét, az ashramok világát és a mikro-gyakorlás koncepcióját. De hogyan működik mindez a gyakorlatban egy modern, rohanó hétköznapon? Most megmutatom, az én életembe hogyan szivárogtak be ezek az elemek, és milyen kihívásokkal találkoztam, illetve találkozom az úton.

Apró lépések a mindennapokban

A mindennapjaimba fokozatosan építettem be a „jógikus” dolgokat; úgy gondoltam, a kisebb lépések fognak hosszabb távon előrevinni. Nincsen olyan hét vagy nap, hogy ne jógáznék. Lehet, hogy adott napon ászana gyakorlást nem végzek, de a légzőgyakorlatok, a befelé figyelés, a gondolatok és érzések naplózása, illetve az apróbb szomatikus gyakorlatok jelen vannak a mindennapjaimban. Minden reggelt 5 perc csenddel kezdek, és minden estét 5 perc csenddel zárok. Ez számomra kedvezően hat a mentális állapotomra: reggel felkészít a napra, este pedig a lefekvéshez ad egy kis megnyugvást.

Napközben is előfordul, hogy többször becsekkolok magamba, hogy éppen mi történik és zajlik bennem. Mivel a nap nagy részét munkával töltöm, és a stressz, meg az apróbb bosszúságok azért megjelennek, ezeket főként a légzésem figyelésével szoktam enyhíteni, hogy visszahozzam a fókuszomat az adott feladatra. Nem mindig könnyű a fókuszt megtartani egy nehezebb helyzetben. Ez is talán gyakorlás kérdése, illetve egy idő után a test és az elme is elkezd ehhez alkalmazkodni: ismerősek és biztonságosak lesznek neki a gyakorlatok, így könnyebb visszatalálni a fókuszhoz. Gondolom, így leírva ez „könnyűnek” tűnhet 🙂, de higgyétek el, nem az, és nekem sem sikerül mindig úgy, ahogy elképzelem vagy szeretném.

Étkezés, tudatosság és a kedvenc macaronjaim

Az étkezésem nem feltétlenül jógikus, mivel szoktam húst fogyasztani, de odafigyelek rá, hogy ne ez tegye ki az étkezéseim nagy százalékát. Nem vagyok szent, és nem élek 100%-ban szattvikus étrenden, de a jógikus életmód számomra nem a lemondásról és az önostorozásról szól, hanem a tudatosságról.

A három fő étkezésben hiszek, vagyis az elmúlt évek során, ahogy a napi szintű gyakorlásaimat alakítottam, vettem észre, hogy a testem számára ez a kedvező. Így tudok hatékony lenni a munkában és a gyakorlásokon is. Az étkezések között ritkán szoktam nassolni, de előfordul. (A kedvenc nasim, amit szinte bármikor meg tudnék enni, az a macaron. Van is egy kedvenc helyem a belvárosban, nem tagadom, viszonylag sokszor járok arra 🙂 – és ha megeszem, nem bűntudattal teszem, hanem teljes jelenléttel élvezem, ami szintén a gyakorlás része!)

Sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztok, és odafigyelek a folyadékbevitelre. Nagyrészt vizet iszom, emellett gyógyteákat és kávét szoktam még fogyasztani a mindennapokban, alkalmanként pedig gyümölcsleveket vagy üdítőket.

Azt gondolom, hogy az étkezés egy elég nehéz témakör. Manapság annyi étrend, diéta és minden más elérhető, hogy az ember igazából azt sem tudja, mit kövessen. Elmesélem a saját példámat, hátha az segítség tud lenni ilyen esetekben. Nemrégiben voltam kivizsgálásokon, többek között terheléses cukorvizsgálaton is. Ott kiderült, hogy kezdődő inzulinrezisztenciám van, amit valahol azt gondolom, az életvitelem és az étkezésem nem feltétlenül indokolna, de hát mégis valamiért megjelent.

Mi is az az inzulinrezisztencia, és hogyan alakul ki?

Leegyszerűsítve: az inzulinrezisztencia (IR) a szénhidrát-háztartás zavara, amelyet gyakran a 2-es típusú cukorbetegség előszobájaként is emlegetnek. Amikor megeszünk valamit (különösen szénhidrátot), a szervezetünk cukorrá bontja azt, ami bekerül a véráramba. Erre válaszul a hasnyálmirigy inzulint termel – ez a hormon működik úgy, mint egy „kulcs”, ami kinyitja a sejtjeink ajtaját, hogy a cukor bejuthasson és energiává alakulhasson.

Inzulinrezisztencia esetén a sejtek felületén lévő „záraink” ellenállóvá (rezisztenssé) válnak az inzulinra. A szervezet érzékeli, hogy a cukor nem jut be a sejtekbe, ezért a hasnyálmirigy még több inzulint kezd pumpálni a vérbe. A sejtek éheznek (ezért vagyunk fáradékonyak vagy kívánjuk az édességet), miközben a vérben magas marad az inzulin- és a vércukorszint.

Sokan azt gondolják, hogy az IR csak a helytelen, cukros étkezéstől és a túlsúlytól alakulhat ki. Ezért érhet váratlanul valakit – mint engem is –, aki figyel magára. A valóságban az IR kialakulásában óriási szerepet játszik a tartós stressz (a kortizol hormon rombolja az inzulinérzékenységet), a szorongás, a feszített életmód és a genetikai hajlam is.

Elfogadás: az Ahimszá a gyakorlatban

Első körben megijedtem, mert utánaolvastam és éreztem, hogy ebből sok minden más, komolyabb dolog is lehet. A doktornő, akinél voltam, étrend-kiegészítőket javasolt, és étkezési tanácsokat is adott. Megvettem a kiegészítőket, és az étkezéseimet megpróbáltam úgy összeállítani, ahogy azt inzulinrezisztencia esetén ajánlják: hogy az étkezések minden esetben tartalmazzanak megfelelő mennyiségű fehérjét és rostot.

Ahogy elkezdtem szedni az étrend-kiegészítőket, egyik este, majd az azt követő reggel nagyon erős rosszullét tört rám (hogy pontosan mi okozta, nem tudom, lehet, hogy a szigorú étrend, a kiegészítők és a megfelelés együttesen). Azóta figyelek az étkezésemre, de mindig hagyok egy kis mozgásteret is benne, hogy ne legyen túl drasztikus, illetve hallgatok a testem jelzéseire, hogy mi az, ami már sok neki.

Az első cikkben említettem az Ahimszá (erőszakmentesség) elvét. Számomra ez a diagnózis tanította meg, hogy az erőszakmentességet nemcsak a külvilággal, hanem saját magammal szemben is gyakorolnom kell. A túlzott megfelelési kényszer és a túl szigorú szabályok ráerőltetése a testemre szembement ezzel a jógikus szemlélettel.

A jógikus életmód megtanított arra, hogy a testünk nem egy gép, amit tetszés szerint szabályozhatunk, hanem egy partner, akivel párbeszédet kell folytatnunk. Az inzulinrezisztencia nem egy büntetés volt, hanem egy jelzés a testemtől, hogy lassítsak és finomítsak a rendszeremen. A jóga nem a matrac szélén ér véget – ott kezdődik, amikor a nehézségek és a mindennapi akadályok ellenére is megtanulunk gyengédek és tudatosak maradni önmagunkhoz.

Az előző cikkemet itt találod, ha nem olvastad volna még: A jógikus életmód

Egy 1 perces mikro-gyakorlat

Ha úgy érzed, eláraszt a stressz, vagy csak szeretnél egy pillanatra visszatalálni a testedhez, próbáld ki ezt az egyszerű szomatikus „becsekkolást”:

  • Állj meg egy pillanatra: Bárhol is vagy, engedd le a válladat, és lazítsd el az állkapcsodat (sokszor észrevétlenül itt tartjuk a legtöbb feszültséget).
  • Vegyél egy mély levegőt: Szívd be a levegőt az orrodon keresztül 4 másodpercig úgy, hogy a hasad is emelkedjen.
  • Tartsd bent: 2 másodpercig.
  • Nagyon lassú kilégzés: A szádon keresztül, egy hosszú sóhaj kíséretében fújd ki a levegőt 6 másodpercen át.
  • Kérdezd meg magadtól: „Hogy vagyok most ebben a pillanatban?” – Ne akarj megváltoztatni semmit, csak vedd észre az érzést, és lépj tovább a napodban.

Ha ez a fajta őszinteség megszólít, ajánlom figyelmedbe A jóga mint termék – Élményhajhászás vagy belső csend? című írásomat is, amelyben arról írok, hogyan lehet megtartani a gyakorlás valódi lényegét a trendek és a felszereléskényszer közepette.